Hatodik alkalommal látta vendégül Ferencváros Önkormányzata a kerület óvodáinak gyerkőceit egy vidám sportos-táncos délutánra április 6-án.
A Ferencvárosi Művelődési Központban tartott rendezvényen 8 óvoda 16 csoporttal, közel 200 gyermekkel vett részt – tájékoztatott Bukovszki Andrásné, a Humánszolgáltatási Iroda tanügyi ügyintézője. A délután az egészséges és tudatos életmódra nevelés jegyében telt, melyben az örömteli mozgás és a csapatjátékok kiemelten fontos szerepet kaptak. Az ovik két csapatra osztva, felváltva követték egymást a programokon. A sportos csapatok az FMK tornatermében vehettek részt játékos sportgyakorlatokon, sorversenyeken Pintér Dórával és Szatmári Csillával, az Ugrifüles óvoda pedagógusaival. Eközben a táncos csapatok a Sakk teremben énekeltek és ropták a hagyományos magyar néptáncokat a Suki Edina – Suki Zita testvérpár (a Liliom óvoda pedagógusai), valamint Pálházi Bence Bandájának vezetésével.
A rendezvényt Zombory Miklós nyitotta meg közvetlen stílusban megszólítva a megjelent gyermekeket. Ferencváros óvodai nevelésért felelős alpolgármestere elmondta, a mozgásra, egészséges életmódra nevelést már az ő korukban el kell kezdeni ahhoz, hogy iskolásként és felnőttként eredményesen sportolhassanak, fizikailag aktív életvitelt folytathassanak. Politikusi pályáját megelőzően három évtizeden át pedagógusként és osztályfőnökként rendszeresen úszni és kerékpározni vitte tanulóit. Az alpolgármester köszönetet mondott az óvodák pedagógusainak is, akik a mindennapos nevelő munkájuk mellett biztosítják a mozgás örömének tudatosítását és átélését ebben a rendkívül fogékony korosztályban.
Az esemény az ajándékok kiosztásával zárult, melyek természetesen szintén az egészséges életmódhoz és a mozgáshoz kapcsolódtak. Az önkormányzat jóvoltából minden gyermek müzliszeletet, gyümölcslevet kapott, az intézmények pedig szabadtéri mozgásfejlesztő eszközökből és játékokból álló csomagot vehettek át Zombory Miklós alpolgármestertől.
Forrás: ferencvaros.hu