Ez még rosszul is elsülhet

Elemző: ronthatja az ellenzéki pártok megítélését a hétfői szavazás

Ronthatja az ellenzéki pártok megítélését az, hogy nem járultak hozzá a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalásához, így az előterjesztést sürgősséggel, a jövő hét elején fogadhatja el a Ház – erről a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt az m1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Deák Dániel szerint a jelenlegi európai járványhelyzet alapján valós veszély az, hogy az Országgyűlés heteken belül akár döntésképtelen helyzetbe is kerülhet, mivel a vírus nem válogat: országgyűlési képviselő ugyanúgy megfertőződhet, mint egy irodai munkás.
Ezért felelős kormányzati és kormánypárti döntés volt, hogy nem szabnak végső határidőt a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatban a parlamenti felhatalmazásnak, mivel ezzel a járványügyi intézkedések hatékonyságát kockáztatták volna – mondta.
Megjegyezte, Európában hasonló vagy még nagyobb mozgásteret is biztosítanak a kormányoknak, a magyar kormány a bevett európai gyakorlatot kívánta lefektetni, és ezt akadályozta az ellenzék.
Deák Dániel szerint amellett, hogy rontja az ellenzéki pártok megítélését a szavazás, azt is kockáztatják, hogy nem fognak rájuk számítani az emberek a járvány elleni védekezésben.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .