József Attila Irodalmi Szalon Látószögek

Vendégünk: Szőllősi Mátyás író, fotóriporter

Helyszín:
József Attila Emlékhely

1095 Budapest, Gát utca 3.

Facebook esemény:
https://hu-hu.facebook.com/events/929648861359772/

Az est házigazdája: Tallér Edina író, szerkesztő

Belépőjegy: 500 Ft

Szőllősi Mátyás író, fotóriporter

2005 óta publikál. Írásait, illetve fotóit többek között a 2000, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Kortárs, a Mozgó világ, a Múlt-Kor, a Látó, a Parnasszus, a PHOO, a Tiszatáj, az Újnautilus és a Vigilia közölte.

2010-ben jelent meg Aktív kórterem című kötete, 2011-ben Állapotok – negyvenöt töredék című könyve. Első prózai munkája az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Váltóáram című elbeszéléskötet, mellyel 2017-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Első regénye, a Simon Péter 2018-ban, harmadik prózakötete pedig, a két kisregényt tartalmazó Illegál a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban. Nyolcszor szerepelt a Magvető Kiadó által évente megjelentetett Szép versek című antológiában. Két drámája a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretein belül megjelenő Nyílt Fórum füzetekben is szerepelt (2010, 2011), illetve Lassan, visszatartva című drámáját felolvasószínházi formában a Nemzeti Színház mutatta be 2014-ben.

Fotóriporterként is dolgozik, a Budapest Katalógus szerkesztője, valamint számos portré- és dokumentarista sorozat készítője itthon és külföldön.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .