Pandémiás járadék a kerületben

Nem csak új támogatást kapnak azok a kerületiek, akik a járvány miatt igazoltan állásukat vesztették, hanem a lakhatási és a rendkívüli támogatás szabályozása is megváltozott.

1. PANDÉMIÁS JÁRADÉK

Kinek jár?
Annak, aki

a koronavírus-járvány miatt veszítette el állását 2020. március 11. napját követően, szerepel az álláskeresők nyilvántartásában, és
2020. január 1. napját megelőzően létesített lakóhelyet vagy tartózkodási helyet a IX. kerületben, és életvitelszerűen Ferencvárosban lakik. A támogatás egy hónapra jár, és évente legfeljebb háromszor igényelhető.
Egy családon belül legfeljebb két személy részére állapítható meg.

Nem állapítható meg pandémiás járadék,

  • ha a kérelmező táppénzben vagy nyugdíjellátásban részesül.
  • A mértéke 15 és 75 ezer forint között van, attól függően, hogy mennyi a családban az egy főre jutó jövedelem.
  • Ha ez 60 ezer forint, vagy annál kevesebb, akkor a maximális 75 ezer forint jár.

2. RENDKÍVÜLI TÁMOGATÁS

A megváltozott szabályozás értelmében az is jogosult rá, aki a koronavírus-járvány miatt került rendkívüli élethelyzetbe.

Ez adott esetben azoknak szól, akik a koronavírus-járvány miatt veszítették el havi jövedelmüket, de nem jogosultak a pandémiás járadékra.

A támogatás mértéke legfeljebb 42 750 forint lehet.

3. LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDKÍVÜLI TÁMOGATÁS

Évente az eddigi egy helyett két alkalommal adható.

A támogatást egy családban egy személy veheti igénybe.

4. ÜGYINTÉZÉS

A kérelmeket IDE KATTINTVA TÖLTHETI LE.

E-mail: humanszolg@ferencvaros.hu

Ügyfélszolgálat: kedden és csütörtökön 8-tól 16-ig. (Lenhossék utca 24-28.)

Telefon: 06 (1) 215-1077
Pandémiás járadék és lakhatási támogatás: 317-es vagy 354-es mellék,
rendkívüli támogatás: 330 vagy 387.

Teljes szövegek:
PANDÉMIÁS JÁRADÉK rendelet
SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOK rendelet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .