Időskorúakat fosztott ki az álmasszőr – videóval

Egy 55 éves nő nyilvános helyeken, az utcán, boltban, kórházban, de volt, hogy templomban szólította le áldozatait.

Előttük masszőrnek, vagy egészségügyi dolgozónak adta ki magát, majd a felajánlott masszázs során eltulajdonította az értékeiket. Az ügyben 25 sértett van, az elkövetési érték összesen több mint 6 millió forint.

A vádirat szerint az 55 éves nő 2019. június és 2020. január között sorozatjelleggel követett el bűncselekményeket életkoruknál, vagy egészségi állapotuknál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, illetve ezáltal befolyásolhatóbb személyek sérelmére.

A nő a bűncselekményeket Budapesten és más vidéki településeken követte el. A sértetteket jellemzően nyilvános helyeken, az utcán, vagy tömegközlekedési eszközön szemelte ki, de voltak olyanok, akiket kórházban, színházban, vagy templomban szólított meg. A vádlott valótlan néven mutatkozott be a sértetteknek, majd beszélgetést kezdeményezett velük, megpróbált a bizalmukba férkőzni. Azt állította, hogy egészségügyi dolgozó, ápoló, vagy reumatológus szakorvos, míg mások előtt masszőrnek, gyógymasszőrnek, vagy gyógytornásznak adta ki magát. A társalgás során masszázst ajánlott fel a sértetteknek, majd – akár az engedélyük nélkül is – masszírozni kezdte őket, amelynek során eltulajdonította az ékszereiket, illetve pénzüket. Előfordult olyan is, hogy egyes sértettek a masszázst ígérő elkövetőt beengedték az otthonukba, ezekben az esetekben onnan tulajdonította el az értékeket, volt, ahonnan csaknem 3 millió forint értékű készpénzt vitt el.

Az ügynek összesen 25 sértettje van, akik az elkövetés idején jellemzően 70-80 év közöttiek voltak, illetve többüknél láthatóan valamilyen egészségügyi probléma állt fent. A nő a sértettektől összesen több mint 6 millió forint értékben tulajdonított el ékszereket és készpénzt.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a nőt, mint többszörös visszaesőt, 25 rendbeli kifosztás bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztést tölt.

  In Memoriam Antall József

Az ügyhöz kapcsolódó felvételen két bűncselekmény látható, egyik az utcán, a másik pedig egy boltban.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .