A 15. alkalommal megrendezett Várostervezési Napok idei versenyzői a Gubacsi híd környékének jövőjével foglalkoztak. A területtel – ami magába foglalja Pesterzsébetet, a Gubacsi-hidat és a Csepel-sziget egy részét – a Főváros is kiemelten foglalkozik.
A Várostervezési Napok (VTN) elnevezésű műhelyverseny hagyományosan a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakkollégiumai által szervezett ötnapos intenzív szakmai vetélkedő, ahol építőmérnök-, közlekedésmérnök-, településmérnök-, építész és tájépítész hallgatók mérik össze tudásukat. A 2024. február 29. és március 4. között tartott eseményen a fiatal szakembereknek közösen, kis csoportokban dolgozva kellett megoldaniuk területtel kapcsolatos problémákat úgy, hogy figyelembe veszik nem csak a közlekedési és építészeti, de a fenntarthatósági szempontokat is.
Idén egy összetett fejlesztési terület, a Pesterzsébet–Gubacsi-híd–Francia-öböl és környezete városfejlesztési koncepciójának kidolgozása volt a cél. A Csepeli Szabadkikötő teherforgalmát kiszolgáló iparvágány jelentette az egyik legnagyobb kihívást a feladatban. Ennek ellenére ötletes, kreatív megoldások születtek, a hallgatók számos különböző szempontot figyelembe vettek a koncepciók kidolgozása során.
A hallgatók elképzeléseikben mind számolnak a Dél-Budapesti villamosgyűrű 1. ütemének részletes tervezésével is, ami a Főváros villamoshálózati fejlesztései között is szerepel.
A verseny lebonyolításában a BKK munkatársai is részt vettek, Horváth László, a BKK beruházási igazgatója a zsűri tagjaként örömmel vett részt a pályamunkák elbírálásában, Ekés András mobilitási szakértő, a Mobilissimus Kft. ügyvezetője pedig a zsűri elnökként segítette a munkát.
budapest.hu