Tokió 2020

A sportolók és edzők döntő többsége egyetértetett abban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem tehetett mást, minthogy elhalasztja a nyári tokiói játékokat a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor akad olyan, aki csalódott és nem tartja korrektnek a módját.

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya (MVLSZ):
„Az olimpia elhalasztása logikus és helyes döntés. Nekünk egyelőre a legfontosabb az olimpiai selejtező sikeres megvívása. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szövetség az új időpontot május 17-24-ben határozta meg, úgy készülünk, ekkor kell majd játszanunk, ám nem lepődnénk meg azon, ha ez a dátum is tolódna. Ami a rosszban a pozitívumot jelenti, hogy fiatal a csapatunk, még egy év tapasztalatszerzés sokat segíthet. Kevés ilyen fejlődni képes csapat van a női mezőnyben, mint a miénk, szóval bármennyire szomorú az olimpia elhalasztása, akár még jól is kijöhetünk belőle.”

Csipes Tamara, olimpiai bajnok kajakos (Budapesti Honvéd SE, Facebook):
„Úgy gondolom, jó döntés született, mert az utóbbi időben a felkészülés már demotiváló volt. Egy csonka olimpia rendezése vétek lett volna, ezt senki sem akarta. Vannak pro és kontra érveim, de azt kell mondjam: engem nem vág földhöz, hogy egy évvel elhalasztják a rajtot. A menetrend nyilván át lesz variálva, de az én szempontomból nem érzem azt, hogy bármiféle akadálya lenne annak, hogy jövőre is úgy teljesítsek, ahogyan idén szerettem volna.”

Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos (Facebook):
„Az idei év egy kicsit kacifántos lesz, valamiért mindig minden olimpiai esztendő egy kicsit más, különlegesebb, de ez a mostani nagyon is más… Mindentől függetlenül ugyanolyan lelkesedéssel és alázattal készülök nap, mint nap, mint tízévesen életem első versenyére. Biztos vagyok benne, hogy idén is lesz lehetőségünk megmutatni a tudásunkat, de most türelemre és összefogásra van szükségünk nekünk is és mindenkinek a világon.”

Kapás Boglárka világbajnok úszó (Facebook):
„Az időpont változott, de a cél ugyanaz maradt! Tokió 2021, jövünk!”

Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakos (origo.hu):
„Jelen helyzetben az olimpia elhalasztása minimum ésszerű döntés, amit kicsit azért természetesen sajnálok, de mindannyiunk egészsége ennél sokkal fontosabb. Jelenleg én is önkéntes karanténban vagyok a családommal, mert úgy gondolom, hogy ezen az időszakon közösen, a lehető leghamarabb így tudunk túl lenni.”

Märcz Tamás, az Európa-bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya (MVLSZ):
„Az elmúlt hetekben, napokban tapasztalt fejlemények után nem volt meglepő a NOB döntése, amely az olimpia elhalasztásáról szól. Alapesetben természetesen nagyon szerettük volna nyáron megméretni magunkat az olimpián, sportszakmailag is jó időpontban lett volna, ám a sportszakmai szempontokat felülírja az egészségügyi helyzet. Mindannyiunk számára a legfontosabb az egészség, az, hogy egy ilyen nagyszabású eseményen mindenki biztonságban érezhesse magát. Ahogy hallatszik, minden bizonnyal 2021 nyarára tolódik az esemény, ami olyan szempontból rossz, hogy így ez a nyár válogatott esemény nélkül zárulhat.”

Márton Anita világbajnok atléta (origo.hu):
„Személy szerint egyáltalán nem örülök neki, de ez volt a lehető legjobb döntés ebben a helyzetben. Várható volt, hogy végül a halasztás mellett döntenek, a kérdés igazából a mikor volt, felmerült opcióként az ősz, a jövő év vagy 2022 is. Nekem most ez egy kicsit dilemmát okoz, mert a férjemmel úgy terveztük, hogy az ötkarikás játékok után családalapításba fogunk, szeretnénk majd egy kisbabát. Ez most keresztülhúzza a terveket, de ennél többet erről nem tudok mondani, mert elég friss a hír, és ezt most hagyni kell egy kicsit ülepedni, és utána átgondolni a dolgokat.

Medveczky Erika világbajnok kajakos (Budapesti Honvéd SE, Facebook):
„Én is úgy hiszem, hogy jó döntés született. Az olimpiai játékok jelszava a +fair play+ és a jelenlegi helyzetben a fair play nem él, hiszen akik karanténban maradtak otthon, nem tudnak készülni, felfüggesztették a doppingellenőrzéseket, megváltoztak a körülmények minden szempontból. Nyomasztó volt az elmúlt időszak, nekem ez most egy lélegzetvétel, mert annyira benne volt már a levegőben és nem mondták ki.”

Sastin Marianna világbajnok birkózó (Magyar Birkózó Szövetség Facebook oldala):
„Nem tudom szépíteni, nagyon el vagyok keseredve. Tisztában vagyok vele, hogy nem leszek már fiatalabb. Thomas Bach NOB-elnök néhány napja még azt nyilatkozta, kivárnak négy hetet, hogy lássák, mik a további fejlemények, és csak ezután döntenek. Jó lett volna, ha így történik, hiszen négy hét rengeteg idő, ehhez képest egy-két nap alatt meghozták az új döntést, ezt így nem tartom túl korrektnek. Mint ahogy azt sem, ahogy a kanadaiak és az ausztrálok kvázi elkezdték zsarolni a NOB-ot. Persze, megértem a döntést, és el is fogadom, csak ez így, ebben a formában fáj, főleg úgy, hogy még csak egy körülbelüli időpontot sem közöltek a pótlást illetően. Annyit mondtak, hogy legkésőbb jövő nyárig sort kerítenek az olimpiára – de ez roppant tág intervallum, így azért elég nehéz készülni… Így jelenleg nem tudok nyilatkozni a folytatásról, csak majd ha már meglesz a konkrét időpont. Mindenesetre nagyon remélem, nem egy teljes évvel tolják el”.

Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó (M1):
„Meglepődtem, hogy ilyen gyorsan hoztak döntés. Egy kicsit le is taglózott, de nem ért teljesen váratlanul, mert az elmúlt hetekben már sejthető volt, hogy nem az eredeti időpontjában lesz az olimpia. A NOB teljes mértékben felelős döntést hozott, ami nekünk élsportolóknak nagy hiányérzetet okoz. Nehéz feldolgozni azt, hogy amire négy évet készültünk, azt elhalasztják és még egy évet kell ebbe beleölnünk, de fel fogjuk tudni dolgozni”.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .