Önkormányzati hírek

Rangos díjat kapott a Nehru Part projekt

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság által alapított Köztérmegújítási Nívódíjat Településközpont, fő tér kategóriában idén Ferencváros Önkormányzata érdemelte ki a Nehru Part projektért, melyet Baranyi Krisztina polgármester vett át.

A Gellért Szálló adott otthont november 6-án a 2019-es Országos Urbanisztikai Konferenciának. Az esemény végén került sor a neves nemzetközi zsűri által fémjelzett, 2009-ben alapított Köztérmegújítási nívódíj átadására. A kitüntetést Dr. Salamin Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke adta át.

A rangos elismerés méltatásában kihangsúlyozták az önkormányzat, valamint a tervezők és a kivitelezők közti szoros együttműködést, ennek eredményeként Ferencváros polgármestere mellett nem kevesebb, mint 12 szakembert szólíthattak ki a díj átvételére. A zsűri további értékelése szerint a széleskörű társadalmi egyeztetés eredményeként létrejött, átfogó felújítás sikere részben a terület elhelyezkedésének és adottságainak is köszönhető. A projekt gondos előkészítése, az eredményorientált és jól megfogalmazott célkitűzés egyértelműen hozzájárult a felújítás sikeréhez. A funkcionális, ökológiai és esztétikai alapokon nyugvó parkszerkezeti átalakítás és rehabilitáció nem csak a környéken lakók számára, hanem budapesti viszonylatban is jövőbe mutató zöldfelületi és urbanisztikai megoldásokat eredményezett.

„Ez a díj a kerület nagy büszkesége” – fogalmazott a díj átvétele után Baranyi Krisztina polgármester. „A Nehru part talán az egyetlen olyan nagy kiterjedésű budapesti park, amely közvetlen Duna-parti kapcsolatot teremt, ahol a víz közelségében lehet pihenni és játszani. A projekt során az önkormányzatnak rengeteg szereplő munkáját kellett összehangolni, emiatt az eredményt igazán magunkénak érezhetjük. Szeretném elérni, hogy a Fővárosi Önkormányzattól átvehessük a park üzemeltetését, őrzését, gondozását, állagfenntartását, így megtarthatjuk a Nehru parkot a mostani állapotában.”

A Nehru part Budapest és ezen belül Ferencváros egyik fontos zöld területe. A fővárosi fejlesztések sorában kulcsfontosságú Duna-parti szakasz egyik központi, egyedi hangulatú része. A Nehru part felújítása során 2016-ban a teljes parkot felújították a mai kor követelményeinek megfelelően. A zöldfelület megőrzése mellett a különböző sportolási lehetőségek megteremtése volt a cél. A Duna-menti sétány felújítása, pihenőfelületek kialakítása, a meglévő gyalogos utak korszerűsítése, a zöldfelületek felújítása mellett átépítették a sportpályát, valamint a játszóteret is. Ezen kívül megépült egy sakkterületet is és egy kutyafuttató is helyet kapott. Elkészült egy pihenőterasz is, azzal a céllal, hogy a Bálnát és a parkot összekapcsolják. A növényhasználatban és a stíluselemekben a Duna közelsége érvényesül. A park fejújítása mellett a meglévő közvilágítási rendszer is átalakult. A Nehru part megújításával mind kerületi, mind városi szinten jelentős zöldfelület és közösségi tér jött létre. A különböző funkciójú parkrészek más és más korosztálynak épültek. Található itt játszótér a gyerekeknek 14 éves korig, sportpálya, kültéri fitneszpálya, kerékpárút és futóút. Lett pálya az extrém sportolóknak és kijelölt kutyafuttató is.

Közel három hektáron 12.805 db cserjét, félcserjét és 7.444 db díszfű félét és hagymás növényt ültettek ki a kertészek, a meglévő zöld terület természetesen megtartva.
A tervezés során az ökologikus szemléletet tartották a tervezők szem előtt. Biodiverz zöldfelületet hoztak létre és vízáteresztő burkolatú parki sétányok alakítottak ki úgy, hogy a csapadékvizet helyben lehessen tartani.
A parti sétányon egyedi ülőbútorokat tettek ki.
Új rekreációs lehetőségeket alakítottak ki parkban: korszerű játszóteret építettek életkor szerint csoportosított játékokkal. Szabadtéri fitneszpark és felújított sportpálya is várja a látogatókat.
A Petőfi híd alatti részen az első budapesti fedett BMX- és gördeszka pályát építették meg.
A korábbi BKV pavilont átépítették és itt egy park-kávézó kapott helyett, ahol illemhely és pelenkázó is van.
A park gyepjének megóvása érdekében a Petőfi híd déli oldalán nagy területű kutyafuttatót építettek.
A park területe összesen 29 0181 m2.

A projekt címe: Budapest IX. kerület Nehru part felújítása
Projektgazda: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
Projektmenedzser: Városüzemeltetési és Felújítási Iroda
Támogató: Budapest Főváros Önkormányzata
Projektkoordinátor: Főpolgármesteri Hivatal, Városépítési Főosztály, Városmegújító Csoport

Kivitelezők:
E-Builder Kft., ügyvezető: Esze György
ZÖFE Kft., Kotán Zoltán ügyvezető

Tervezők:
BLOKK Építész Műhely Kft., építésztervezők: Nagy Nándor; Szabó Bulcsú; Börzsei Tamás
D1618 Műhely Kft., tervező: Kukucska Gergely
FŐKERT Mérnökiroda Kft., tervezők: Szalkai Adrienn, Pápai Veronika
S-TÉR Kft., vezető tervezők: Sándor Tamás, Kuti Zoltán
VALYO – Város és Folyó Egyesület, tervezők: Varga Dávid, Tömör Miklós

Forrás: ferencvaros.hu

Ezt is olvassa el!
Hol a lóvé?

Baranyi Krisztina Facebook oldalán közölte kit szeretne meghallgatni parkolási ügyekben, ha már ügygazdája az ügynek. Hirdetés Rovarirtás IX. kerület "Ügygazdaként Elolvasom

Kedves ferencvárosi Lányok, Asszonyok!

Ferencváros Önkormányzata idén is sok szeretettel várja a sportolni vágyó hölgyeket a Nőnaphoz kapcsolódó rendezvényén. Helyszín: Vendel Tornacsarnok (Vendel utca Elolvasom

OVI INFÓ a Ferenc téren

Várjuk szeretettel április 7-én (pénteken) 16 órakor, amennyiben aktuális lesz gyermeke számára az óvoda 2017-ben, kíváncsi a környéken működő óvodákra Elolvasom

118 éves a Fradi

Május 3-án koszorúzással tisztelegtek a Ferencvárosi Torna Club 118 éves történelme előtt az egyesület megalakulásának helyén található emléktáblánál. 1899. május Elolvasom

Meghívó – Ferencvárosi családi, egészség- és sportnap

Ferencváros Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját Családi, egészség- és sportnapjára május 6-án 9-14 óráig a Ferencvárosi Művelődési Központba. Minden Elolvasom

Dr. Springer Ferenc emléktáblájának felavatása

Ferencváros Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt Dr. Springer Ferenc, az FTC alapítójának tiszteletére elkészült emléktábla ünnepélyes felavatására május 10-én 18 órakor Elolvasom

Mulatozott a lakótelep

Izgalmas sport- és gyerekprogramokkal, süteményversennyel, valamint kiváló koncertekkel szórakoztatta az önkormányzat a József Attila-lakótelepen élőket szeptember második hétvégéjén a Nagyjátszótér Elolvasom

Bakáts Feszt

Ferencváros Önkormányzata idén is megrendezi immáron hagyományos, nagysikerű nyárvégi kulturális fesztiválját Ferencváros szívében, augusztus 23-26. között. A kiemelt programok kivételével Elolvasom

0 0 vote
Article Rating
0
Érdekel minket az ön véleménye is.