A Fradinak nincs szüksége Dzubájra

A bajnoki címvédő Ferencváros orosz vezetőedzője megerősítette, hogy nem igazolják le a sokszoros orosz válogatott labdarúgót, Artyom Dzjubát.

    Sztanyiszlav Csercseszov a moszkvai Szport Ekszpressznek nyilatkozva úgy fogalmazott:

„egyértelmű, hogy egy ilyen szintű és ilyen tapasztalattal rendelkező játékos iránt megvan a piaci érdeklődés”

és bár a tervek közt szerepel a keret további erősítése, az FTC nem kívánja szerződtetni a szentpétervári Zenit korábbi játékosát.
    A tréner, aki volt az orosz válogatott szövetségi kapitánya is, leszögezte, hogy magyar együttesének támadószekciója teljes.
    A 33 esztendős Dzjuba májusban jelentette be, hogy távozik a szentpétervári klubtól, amelyben 2015 óta futballozott. Ez idő alatt 249 mérkőzésen szerepelt, 108 gólt szerzett és 70 gólpasszt adott, s eredményességét tekintve a második helyet foglalja el a Zenit történetében. A Zenittel – a kupa- és szuperkupa-sikerek mellett – négyszer nyert bajnokságot, kétszer volt gólkirály a Premjer Ligában. Dzjuba az orosz élvonalben összesen szerzett 148 találatával vezeti a pontvadászat örökranglistáját.

Bár biztos nem kapcsolható a döntés ahhoz a történéshez, ami 2020-ban történt az orosz válogatott háza táján, szintén Dzjubával kapcsolatban.

A metropol.hu is lehozta, hogy

Komoly bajba került az orosz válogatott labdarúgója, akit azért raktak ki a csapatból, mert felkerült a világhálóra egy olyan felvétel, amin éppen önkielégítést végez.

„Azért döntöttünk úgy, hogy nem hívjuk be a válogatottba Dzjubát, mert őt és a válogatott többi játékosát is meg akarjuk védeni a stressztől. Dzjubának ezáltal lesz ideje rendbe tenni a dolgokat”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .