A Péter
Hivatalból tett bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Nonprofit Kft. (FESZOFE) főkönyvelője, miután a IX. kerületi önkormányzat vezetése törvénysértő módon kezelte a cég a dolgozóinak személyes adatait.
A személyes bosszú fűtötte Baranyi Krisztinát, aki megválasztását követően nem sokkal jelezte: „darabra tudja”, hogy kik azok az önkormányzatnál, akik lojálisak a Fideszhez, ezért meg fog tőlük szabadulni, arról azonban megfeledkezett, hogy az elbocsátott Sebők Endre helyére, ha csak átmeneti jelleggel is, de kinevezzen valakit. Így, mivel a cégnél kizárólag az ügyvezető igazgatónak van aláírási joga, nem volt olyan személy, aki szignózhatta volna a dolgozók július 10-én esedékes munkabérét. Miután az ügyről a sajtó is beszámolt, a baloldali városvezetés fejvesztetten kapkodva kezdett kárenyhítésbe- írja szóról szóra a a lakájmédiának nevezett, és a kormányhoz köthető magyarnemzet.hu
Az úgy nevezett GDPR szabályozás, melynek betartása szinte lehetetlen, de az EU kötelezőnek tartja minden tagállamára, ütött most vissza a városrészt vezető ellenzéki politikusra.
A híren csámcsog az összes jobboldali kormányportál, a Pesti Srácok-ig kezdve a Magyar Hirlapig bezárólag, szinte egymásra hivatkozva. Ez ám az újságírás. Nyilvánvaló, hogy olyan adatok kerültek „illetéktelen” személyek kezébe annak érdekében, hogy a dolgozók megkapják a fizetésüket, és ez valóban halálos bűn.
Persze itt az is fontos, hogy a lojális Fidesz fanokat személyesen ismeri Baranyi, mint ahogy a volt polgármester is személyesen ismerhette az ellenzékhez köthető politikusokat az önkormányzat körül és az is biztos, hogy ők akkor nem rúghattak labdába.
Nincs is ezzel gond. Egy politikus vértezze fel magát azzal a páncéllal, ami a munkájával jár. Szüksége is van rá, hiszen Baranyi Krisztina azok közé az ellenzéki politikusokhoz tartozik Karácsonnyal együtt, akik igencsak szúrják a kormány szemét.
Itt történt egy hiba, mely nem járt 19 ezer gyermekfotó egy számítógépén történő tárolásával és nem jár akkora felháborodással, mint amit most a Lánchíd körül habosít a Fidesz.
Apropó. Az előző vezetésnek nem kevés ideje volt arra, hogy legalább ellenőrizze a kerület önkormányzati lakásainak bizonyos területeken történő ellenőrzésére az ott uralkodó viszonyok tekintetében, vagy legalább kidolgozzon egy bérlakás programot azok számára, akik tisztességesen szeretnék élni az életüket, mondjuk a Drégely utca környékén, vagy a Soroksári út egyes szakaszain.