Drogot árult a trafikban

Egy 48 éves férfi eladóként dolgozott egy IX. kerületi dohányboltban, ahol a munkaidejében kábítószert árult a vevőkörének. A Fővárosi Főügyészség a dílert kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.

A vádlott egy IX. kerületi dohányboltban dolgozott eladóként. A vád szerint a 48 éves férfi 2021 januárjától kezdődően, az üzletben legálisan forgalmazott dohányáru és más termékek mellett, kábítószert értékesített. A vádlott a kábítószert – jellemzően amfetamint – előre kiporciózva vitte be magával a dohányboltba. A díler előzetesen egyeztetett a vevőivel, akik megjelentek az üzletben, kifizették a 2.500-3.000 Ft/gramm vételárat, majd megkapták a kábítószert.

A férfinak legalább két visszatérő vevője volt. Egyikük 2021. januártól, a másik pedig július elejétől, heti-kétheti rendszerességgel vásárolt a vádlottól kábítószert, amit előzetes egyeztetést követően, a fenti dohányboltban vettek át.

Ezen túlmenően, az elkövető 2021. július 10-én három másik vevőnek, 2021. július 12-én két vevőnek, 2021. július 21-én pedig egy további vevőjének is értékesített kábítószert a munkahelyén. 

A vádlott 2021 januárjától a 2021 júliusában történt elfogásáig összesen legalább 52 gramm amfetamint értékesített a dohányboltba betérő vásárlóinak, amely révén mintegy 150.000 forint bevételre tett szert.

A nyomozók a vádlott IX. kerületi tartózkodási helyén további több mint 200 gramm amfetamint találtak, amit lefoglaltak.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

A felvételen az látszik, ahogyan a vádlott a dohánybolt pultja mögül értékesíti a kábítószert több vevőnek, az üzlet hűtőjéből veszi ki a tiltott szert tartalmazó tasakot. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .